Sztepp cipő története

 

A sztepptánc meglehetősen keverék műfaj, több stílusból tevődik össze. Az ősi ritmusok még a 17. századra nyúlnak vissza, amikor Amerikában a rabszolgák – miután megtiltották nekik a dob használatát – lábukkal próbáltak kommunikálni egymással.

A lábbal való kopogás tulajdonképpen a „jig”-elés.  A 19. században ír és angol bevándorlók a fapapucsos táncukat adták hozzá az afroamerikai lépésekhez, ezek lényegében együtt hozták létre a mai sztepptáncot, mely a század végén jelent meg először a színpadokon zenés-táncos darabokban.

A jellegzetes, vasalt sztepp cipő csupán a 20. század első évtizedében bukkant fel, s néhány évtized múlva már az egész világ szteppelni akart. Önálló táncműfaj lett, melynek számos világhírű képviselője volt. Egy idő után egyetlen színdarab vagy musical nem készült úgy, hogy valaki ne szteppelt volna benne. A műfaj koronázatlan királya, legvirtuózabb képviselője Bill Robinson.

A legelső sztepp cipőkre talán rá se ismernénk. A táncosok bakancsszegeket vagy egycentes érméket ütöttek fel a talp két végére, hogy megkapják a táncra oly jellemző kopogó hangzást. Ezelőtt falemezt használtak még a bőrcipők talpán, de aztán a szegek után villámgyorsan elterjedt a fémlemezek használata.

Robinson megjelenésével a sztepp cipő is beírta magát a köztudatba. Hosszú évtizedeken keresztül a sztepptánc kitörölhetetlen része lett a filmkánonnak. Mindenki imádta a kopogó lépésekből álló látványos koreográfiákat, no és persze a különleges öltözetet. Fred Astaire és Ginger Rogers felejthetetlen kettőse több filmben is maradandó élményt szerzett a nézőknek.

Nem csupán úgy tűnt, hogy szinte a föld fölött járnak, de mindenki emlékezett arra is, hogy mi volt a lábukon. Nem csoda, hiszen senki nem tudta levenni a szemét a kopogó sarkakról. Astaire táncát szinte bárki felismerné, ha nem mutatnák az arcát, de Ginger ezt csak még jobban tudta fokozni, hiszen magas sarkúban ropta végig táncot. Ráadásul úgy, hogy nagyon sokszor vérben úszott a lábfeje az iszonyú fizikai munkától.

A sztepp tánc annyira megbűvölte az embereket, hogy sokan elkezdtek órákat venni. A rajongás érthető, hiszen már néhány alapmozdulat elsajátítása után látványos eredményeket lehet elérni. Pár kopogás, és megnyertük magunknak a közönséget. A filmek, musicalek, táncdarabok felívelése ezért maga után vonta a sztepp cipő iránti hatványozott érdeklődést.

A nagyfokú kereslet új formák kialakítására sarkallta a gyártókat. Mint sok más tánccipő esetében, itt is a bőrtalpú az elsőszámú kedvenc, pláne kezdőknek. A gumiból készült talpat tanácsos elkerülni, mert könnyed odaragad az ember a talajhoz. Létezik vászon sztepp cipő is, ami olcsóbb, mint a bőr, de érdemes hosszú távú befektetésként tekinteni a cipőre, ezért a bőr mindenképpen jobb megoldás. Ma már abszolút állíthatók a lemezeken lévő szögek, de kezdők ezzel még egy darabig úgyse foglalkoznak.

Várható volt, hogy a sztepp tánc előbb-utóbb beveszi a Broadway várát, ez az 1960-as évekre meg is történt. 29 évvel később pedig újra szintet lépett a sztepp cipő: Gregory Hines a filmtörténetben először elektromos topánban táncol. E bravúros készülék Al Desio nevéhez fűződik, aki elektromos átadókat helyezett a cipőbe, és szintetizáló készülékek segítségével Hines minden lépésekor egy új hangot lehetett hallani.

 

 


.

.

.

<<< vissza a SZTEPP CIPŐ főoldalára

.