A karaktercipők általában a színpadi táncok, valamint a néptánc legfontosabb kiegészítői.
Kényelmesek, sokoldalúak, és tökéletes kombinációját adják a rugalmasságnak és tartásnak, melyre szükség van az egyes koreográfiák elsajátításához. Mint minden cipőnél, így a karaktercipőnél is alapvető, hogy maximálisan kényelmes mindenhol, és úgy simul a lábra, mint egy kesztyű.
Ahhoz, hogy biztonságosan és élvezettel táncoljunk, nélkülözhetetlen, hogy passzoljon a cipő elől-hátul. A külső anyag lehet bőr vagy szatén, egy a lényeg, hogy ruganyos legyen.
Capezio karaktercipő
Méretek:
41, 41.5, 42
Ára: 13 990 Ft
-50% kedvezménnyel most: 6 995 Ft
A gyártók külön figyelnek arra, hogy tényleg tartson a cipő, ezért egy fémlemezt is beépítettek. Ha összehasonlítjuk egy közönséges, utcai cipővel, láthatjuk, hogy jóval vékonyabb a talpa.
Ami a sarkat illeti, óriási a választék: férfiaknál a standard táncoknál például oxfordi stílusú a cipő, nőknél pedig van vékony és kiszélesedő sarok. Előbbi a tűsarkú lábbelikhez hasonlít, de a latin stílusú táncokhoz abszolút az utóbbit javasolják, mert rendkívül jó stabilitást ad.
Karaktercipő fajták
Számos fajtája van a karaktercipőnek attól függően, hogy milyen tánchoz szeretnénk viselni, versenyre készülünk vagy csak heti egyszer használjuk az órán. A női latin topán lehet például félig zárt cipő vagy szandál.
Ha cipő, akkor biztosan pántos, hiszen ez garantálja a stabilitást, ha zárt az ujjaknál, akkor oldalt nyitott. A szandál – nevéből is látszik – mindenhol nyitott, és többféle pántból lehet választani. Ha szandál mellett döntünk, figyeljünk rá, hogy a lábujjak a lehető legközelebb legyenek a cipő elejéhez. Bár a profik között van olyan, aki inkább fél számmal kisebb méretet vesz, kezdőknek egyáltalán nem ajánlott ilyen szélsőséget kipróbálni.
Nagyon ajánlott körültekintően vásárolni, lehetőleg profi szaküzletben. A karaktercipő legyen kényelmes mindenhol, ne lifegjen a lábfejen, de ne is vágjon be sehol.
Nem szükséges magyarázni, hogy ha túl nagy, könnyen ki lehet belőle lépni tánc közben, ami komoly sérüléshez vezethet. Ugyanígy az se jó, ha nagyon szoros, mert a bevágó pánt felhorzsolhatja a bőrt vagy csúnya hólyagok alakulhatnak ki.
Általában rugalmas bőrt használnak a tánccipőkhöz a gyártók. Próbáljunk több típust, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbbet. A talprész különösen fontos: ez szintén bőr, méghozzá velúrbőr, ami egyedi megoldást kínál a táncparketten – egyrészt tökéletes tapadást ad a talajon, másrészt elegendő szabadságot ahhoz, hogy könnyedén lehessen benne suhanni.
Messziről kerüljük a gumitalpat, ami egyszerűen odaragad a padlóhoz, ezáltal megnehezíti a mozgást. Színek tekintetében ma már óriási a választék, gyakorlatilag az egész színpalettáról lehet választani.
Versenyeken természetesen még mindig népszerű a testszínű, hiszen nyújtja a lábat, de aki nem akar vesződni a színekkel, döntsön a népszerű fekete mellett.
Történet
A karaktercipőről szinte mindenki a bálokra asszociál, ahol bársonyba-selyembe öltözött urak és hölgyek táncolnak egymással a kornak megfelelő szabályok szerint. Az öltözet egységesen elegáns volt, és ez érvényesült a lábbelik tekintetében is. A hölgyek komolyan vették az etikettet: többnyire 4 centis báli topánkát húztak fel, ami harmonizált ruhájuk színével. Férfiak esetében némileg egyszerűbb volt a kérdés: bőrcipőt viseltek fűzővel és 2 centis sarokkal.
Bár a bálban táncolt koreográfiák a 20. században születtek, e táncok ősei bizony már a 16. században léteztek, méghozzá a francia és brit udvarban. Ne gondoljuk azonban, hogy akkoriban olyan kifinomult volt a cipőviselet, mint ma! Szó sem volt velúrtalpról, gumírozott pántról vagy épp szilikon betétről. Az uralkodói bálok alkalmával is azért még csizmát húztak. Jóllehet, a magas sarkú cipő első igazi változatai már a brit királynő, I. Erzsébet udvarában láthatók voltak, az arisztokráciát igazán csak a 18. század végén hódították meg a báli táncok. A polgárság természetesen csak később ismerkedett meg az úri estélyeken divatos ritmusokkal, a munkásosztály pedig a 20. elején rendezte meg első táncmulatságait.
A karaktercipő fejlődésén a Charleston elterjedése dobott igazán. A dél-karolinai kikötővárosból induló tánc az 1920-as évek Amerikájából nagyon gyorsan átkerült a tengerentúlra, ahol maradéktalanul meghódította az európai táncőrülteket is. Hódító útjára indult a női pántos cipő, mindenkinek ilyen kellett, aki táncolni akart. A férficipők egyedi színkombinációban pompáztak: fehér-barnában vagy fekete-fehérben. Az egyes lépések ekkoriban álltak össze egésszé, kifejlődtek a versenytáncok, összesítették a lépéseket és létrehozták a technikai szabályokat.
Fred Astaire és Ginger Rogers nélkül bizonyára más lett volna a tánc és a divat is, a 30-as évek világsztárjai számos alkalommal bemutatták a filmvásznon, hogy miért is ők a legnagyobbak. Tökéletes divatérzék, könnyed tánclépések. Fred Astaire több szempontból is a férfiak hőse volt: nem csupán a kétszínű karaktercipőjét utánozták, de elegáns stílusát, csibészes mosolyát is megpróbálták ellesni. A mai férfi tánccipő nagyban emlékeztet az akkori stílusra: bőrből készült, fekete színű, 2 centis sarkakkal.
Ginger Rogers pedig mindenkit meghódított: a gyönyörű színésznő a férfiak álma volt, a nők pedig tetőtől talpig igyekeztek rá hasonlítani. Később elterjedt a legendás mondás is: bár Fred Astaire páratlan volt, Ginger Rogers pont ugyanazt meg tudta csinálni, magas sarkú karaktercipőben és hátrafelé. A mai női tánccipők egy része visszaidézi ezt a kort: szaténból készült, pehelykönnyű felépítésű, fehér vagy testszínű vékonyodó, illetve kiszélesedő sarkakkal. Ezek a standard táncokra jellemzőek elsősorban, a latin táncoknál a férfiak matt bőr, kubai sarkú cipőt viselnek, a nők pedig fehér, testszínű, arany vagy ezüst szaténcipőt 5-6 centis kiszélesedő sarokkal.
Tisztítás
Sokan hajlamosak elfeledkezni a cipő ápolásáról, pedig csak így tudjuk megóvni az állagát és élettartamát. A használattól ugyanis óhatatlanul koszolódnak nem csak a talpak, de a felületek is. Ne legyenek kételyeink, bizony a tánc is izzasztó mozgásforma, akár profi az ember, akár amatőr. A lábizzadás teljesen természetes, szükség is van rá, a cipőben azonban baktériumok kialakulását segítheti elő, ha nem ápoljuk a lábat és a cipőt. Saját és lábbelink érdekében is szokjunk rá arra, hogy minden használatot követően letisztítjuk a cipőt.
Ha hazaértünk, rögtön vegyük ki a karaktercipőket a táskából, egy percig se párolódjanak tovább a szükségesnél. Az átizzadt cipőket ki kell szárítani, tegyük garázsba, erkélyre vagy hagyjuk az előszobában.
Aki meg tudja oldani, tegye a topánkákat páramentesítő mellé, ami sokat segíthet abban, hogy a cipőből kiáramló nedvesség ne keltse életre a nemkívánatos baktériumokat.
A házi praktikák sosem hagyják cserben az embert: tökéletesen tudunk fertőtleníteni és szagtalanítani, ha a cipőkbe sütőport, szódabikarbónát vagy lábpúdert szórunk. Egész éjjel benne maradhat az anyag, reggelre szinte megújulnak a cipők. Teafaolajjal is bűvészkedhetünk, aki használta már, tudja, hogy remek gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő szer.
Apróságnak tűnhet, de ez is a karaktercipő javát szolgálja: szállításkor használjunk lélegző anyagból készült zsákot, mert így a cipők egyáltalán nem tudnak befülledni.
Érdemes megfontolni azt is, hogy még egy pár karaktercipőt beszerzünk, hiszen már óvodás korunkban megtanuljuk, hogy a lábbeliket váltogatni kell. Ráadásul így tovább tudnak szellőzni, nem marad benne semmilyen káros anyag. Figyeljünk persze a lábra is, száraz pamut zoknit vagy harisnyát húzzunk fel, aki pedig hajlamos a lábizzadásra, akár órán belül is cseréljen zoknit. S végül egy jó tanács: bármennyire is csábító, soha ne tegyük ruhaszárítóba a cipőt, mert akkor elbúcsúzhatunk tőle.
.
.
.